Curiosa®
gél

Curiosa®
gél

A mindennapokban előforduló kisebb sérülések ellátásáról


Életünk során számos kisebb-nagyobb baleset érhet bennünket. A sebbel végződő történések váratlan vendégnek számítanak minden háztartásban, ezért fontos, hogy „otthon” legyünk a sebek kezelésében. Sebgyógyulás alatt azt a biológiai folyamatot értjük, amelynek eredményeként a szövetek folytonossága helyreáll, a szövethiány pótlódik. A mindennapokban előforduló kisebb sérülések ellátása miatt többnyire nem szükséges felkeresnünk az orvost, de a nagyobb sebek ellátása mindenképpen orvosi feladat. A sebek keletkezését követően a szervezet saját öngyógyító mechanizmusa megkezdi a regenerálódást, azonban a szakszerű ellátás hozzájárul a szebb és gyorsabb gyógyuláshoz. A sebkezelés során elsőrendű feladat az öngyógyító mechanizmus segítése és a sebgyógyulás akadályainak elhárítása.

Ebben tud segíteni a Curiosa® sebkezelő gél használata!

A Curiosa® sebkezelő gél hatóanyaga a cink-hialuronát, amely magyar fejlesztés.

Hogyan tudja segíteni a készítmény a sebgyógyulást?


A hialuronat egy természetes poliszacharid, amely minden szövetben megtalálható, a bőrnek is fontos alkotórésze. A bőr alatti kötőszövetben található kollagén és rugalmas rostok újraképződését serkenti, biztosítva ezzel a bőr rugalmasságát és feszességét. Bőrsérülés esetén nélkülözhetetlen a gyógyuláshoz, mivel megfelelő nedves sebkörnyezetet biztosít. Hiánya a kötőszöveti rostok elégtelen regenerációjához, csökkent ér-újraképződéshez és a kötőszöveti sejtek megújulásának zavarához vezet. A cink tartalmú készítményeket a bőrgyógyászatban évtizedek óta alkalmazzák különböző sebek, egyéb bőrhiányok kezelésére, mivel a bőrdefektusok gyógyítása során jelentősen növekszik a szervezet cink igénye. Cinkhiány esetén csökken az ellenálló képesség, elhúzódik a sebgyógyulás. A Curiosa® sebkezelő gél nedvesen tartja a sebet, amely létfontosságú a sejtek vándorlása szempontjából, valamint további előnyöket biztosít: gátolja a sebfertőzést okozó mikroorganizmusok bejutását a sebbe, mivel védőfilmet képez a seb felszínén, segít a gyulladás csökkentésében, és hámosító tulajdonsága révén gyorsítja a sebgyógyulás folyamatát. A sebgyógyulás eredményeként a bőr folytonossági hiánya megszűnik. A felületes, csak a hámréteget érintő sebek tökéletesen, nyom nélkül gyógyulhatnak. A mélyebb, a bőr teljes vastagságát érintő sebeknél hegszövet keletkezik, amely az eredetinél csökkentebb értékű, szőrtüszőt, verejtékmirigyet nem tartalmaz, és az ép bőrtől láthatóan különbözik.

A sebkezelés előírásai sokat változtak az utóbbi években.


A porok, kenőcsök, és paszták alkalmazása nem javasolt, ezek a korábbi mechanikus száraz sebkezelési technikák maradványai. A kutatási eredmények bizonyították hatástalanságukat és esetenként károkozó hatásukat, mivel a sebváladékkal összekeveredve páncélszerű réteg alakul ki a seb felszínén, amely alatt elszaporodhatnak a kórokozók, és felülfertőződés jöhet létre. Ez nehezíti, és időben is késlelteti a sebgyógyulást. Az antibiotikumok helyi alkalmazása sem javasolt, mivel igen nagy számban okoznak allergiát és a gennykeltő baktériumok is könnyen ellenállóvá válhatnak velük szemben. Ismertté vált az is, hogy a jód és számos, színes helyi fertőtlenítő szer gátolhatja a sebgyógyulást. Pajzsmirigybetegségben és jódallergia esetén számos jódos fertőtlenítő szer amúgy sem használható.

A sebkezelés alapszabályai:

  • Vérzéscsillapítás

    Az apró vágások, horzsolások vérzése rendszerint magától csillapodik. Ha mégsem, a vérző területre steril gézzel gyakoroljunk enyhe nyomást 5-10 percen át. Ha nem szűnik a vérzés, orvoshoz kell fordulnunk.

  • Sebtisztítás

    A horzsolt, szennyezett sebet tiszta vízzel öblítsük le. Amennyiben szükséges, a sebfelszínt és a sebkörnyéket hatékony, de nem roncsoló típusú fertőtlenítő oldatokkal mossuk le. Fertőtlenítésére több gyógyszertárban kapható készítmény is használható, amelyek vény nélkül megvásárolhatóak. A szappan használatát kerüljük, mivel irritálhat, csípő érzést okozhat. Csak a seb környékét tisztítsuk szappanos vízzel, amennyiben az a szennyeződés miatt szükséges. Nem ajánlott a hidrogénperoxid-oldat, jód, vagy jódos fertőtlenítőszer használata, mert ezek károsíthatják az élő szöveteket.

  • Sebkezelés

    A megtisztított seb teljes felületére vékony rétegben vigyük fel a Curiosa® gélt. A színtelen gél nem csíp, a gyulladás csökkentésével nyugtatja és hűsíti a sérült szöveteket. Láthatatlan védőréteget képez a seb felszínén, ezzel gátolja a seb felülfertőződését és hámosító tulajdonsága révén gyorsítja a sebgyógyulást.

  • Sebfedés

    A Curiosa® géllel kezelt sebre fedőkötés általában nem szükséges, mert állagának köszönhetően jól tapad, nem folyik le, nem zsíros, a bőrt és a ruhát nem színezi. Amennyiben a seb olyan helyen van, hogy a mechanikai védelem vagy a baktériumok távol tartása miatt mégis szükséges a fedőkötés, a sebbe nem tapadó kötszert csak a gél megszáradása után helyezzük fel.

  • Kötéscsere

    A kötést naponta cseréljük, mindig steril kötszert alkalmazzunk.

  • Fertőzésre utaló jelek figyelése

    Forduljon orvoshoz, ha hidegrázás, láz jelentkezik vagy a seb nem gyógyul, esetleg fokozódik váladékozás vagy a váladék kellemetlen szagú, gennyes, a sebkörnyéke duzzadt és bőrpír látható.

  • Oltás

    Sérülés esetén tetanuszoltás akkor javasolt, ha a beteg 1940. december 31. előtt született vagy az utolsó oltás 5 évnél régebbi, és a seb földdel szennyezett.

A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!